2013. február 2., szombat

Chilis-csokidarabkás muffin



Ezt a muffint nem most sütöm először, egyszer már elkészítettem otthon is, de akkor nem lettek ennyire szépek, bár ugyan ilyen finomak voltak.
Most, hogy sikerült kialkudnom, hogy süthessek valamit a páromnak, ezt kellett megcsinálnom (már jól elterveztem), és igazán örülök, hogy legalább ez a pár darab néz is ki valahogy.
Nagy szívfájdalmam azonban, hogy nem ehetem meg, mert diétáznom kell, amit magamtól sosem kezdtem volna el, de hát ha muszáj, akkor muszáj. Most ott árválkodik kint még öt darab a konyhában, amihez (igenis hős leszek) és nem nyúlok hozzá!
Egy kicsit furcsálltam először, hogy a chili nem érződik jobban benne, de azért egy nagyon picit megbolondítja, persze, csak, ha már az elején tudjuk, hogy van benne. Természetesen enélkül is elkészíthető.

Hozzávalók 18 db muffinhoz:
25 dkg liszt
4 db tojás
25 dkg margarin olvasztva
25 dkg porcukor
1 cs sütőpor
8 dkg kakaópor
10 dkg étcsokoládé darabolva
1 késhegynyi őrölt chili paprika

A margarint megolvasztjuk, és félretesszük. A tojásokat egy mély tálban kissé felverjük, belekeverjük a cukrot, majd a darabolt csokoládét. Rászitáljuk a lisztet, a kakaóport, majd a sütőporral elkevert chilit is hozzáadjuk. Apránként összedolgozzuk a már nem túl meleg margarinnal.

Amikor már simára kevertük a tésztát, kiadagoljuk a formába, és 180 °C-on 20-25 percig sütjük.
Én tűpróbát is végeztem.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...